Nyílt napot tartott tegnap a Hajós Alfréd úti és a Mohács úti bölcsőde. Többek között mozgásfejlesztő eszközökkel, kreatív foglalkozásokkal és ételkóstolással várták a szülőket és a babákat az egész délelőtt tartó programra. Az érdeklődők betekintést nyerhettek az intézmény mindennapi életébe, kitárultak a gyerekcsoportok ajtói, a szülők megismerkedhettek a bölcsődei dolgozókkal és a környezettel, ahol szeptembertől fogadják majd a kicsiket. Meg is kóstolhattak pár fogást abból, amit a gyerekek esznek általában tízóraira, uzsonnára. Többek között a sárgarépás sajtkrém, a céklás túrókrém és a brokkolis vajkrém meglehetősen gyorsan fogytak a tálcáról, minden egészséges étel ízlett a gyerekeknek.

Rádai Borbála intézményvezető elmondta: a nyílt napon igyekeznek hiteles, teljes körű képet adni az érdeklődőknek arról, hogy milyen a bölcsődei élet. – Azoknak a szülőknek, akik nálunk szeretnék igénybe venni a bölcsődei ellátást azt javaslom, hogy mielőbb adja be a jelentkezési lapot, hogy időben fel tudjuk dolgozni a kérelmeket – hívta fel a figyelmet az intézményvezető. Hozzátette: a jelentkezési lapot legkésőbb május második feléig fogadják a bölcsődében, mert nyár elején már döntenek. A kérelmek elbírálásában előnyt élveznek azok a gyermekek,  akik hátrányos helyzetű családból érkeznek, a szülő egyedül neveli őket, illetve az édesanya munkába tér vissza.

Agócs Beatrix kisfia 21 hónapos és mivel még van egy hét hónapos kislány, valamint egy hétéves kisfiú a családban, ezért az édesanya úgy gondolja, hogy a közösség és a társasági élmény sokat fog jelenteni gyermekének. A család legnagyobb gyermeke is ebbe a bölcsődébe járt és nagyon szép emlékeik vannak ezekről az évekről. – Ebben az intézményben minden adott ahhoz, hogy a gyermekem fejlődése jó irányba haladjon minden szempontból – mondta el véleményét az édesanya.

Fáczán Gerda kisfia, Alex a tervek szerint szeptembertől már bölcsődébe fog járni. Az édesanya elvárása az, hogy gyermekközpontú gondozókat és vidám hangulatot tapasztaljon a bölcsődében. – A kisfiam olyan mint egy duracel nyúl, nagyon szereti a társaságot és igényli az új impulzusokat a mindennapokban. Otthon gyakran láttam rajta, hogy unatkozik s nem elég számára a mindennapi rutin. Ezért azt gondolom, hogy a bölcsőde tökéletes választás lehet, hogy mindennap új élményekkel gazdagodjon a kisfiam – mondta Fáczán Gerda a 16 hónapos gyermek édesanyja.

A bölcsődei ellátást általában 5 hónapos kortól 2,5 éves korig veszik igénybe a gyermekek, három éves kortól pedig már az óvodai beiratkozás kötelező.

Fotó: Albert Péter