Ferenczi György és együttese népszerű a városban, jól mutatta ezt, hogy sokan érkeztek koncertjükre a Jam Gardenbe. Fellépéseik során nagyon sok visszatérő arccal találkoznak itt, a frontember szerint ez már egy nagy baráti társasággá nőtte ki magát. Felkészüléseik során is előbb a kisbuszban hangolódnak a koncertre, majd a helyszínen az ismerősökkel. Szívesen érkeznek mindenhova előbb, hogy láthassák és megismerhessék közönségüket. Zenéjük népzenei alapokra épülő blues. Ezt a stílust nem csak az idősebb korosztály kedveli, a fiatalabbak is szívesen látogatnak ki a koncertjeikre. Nagyon örülnek neki, hogy nem kell hidat építeniük a két generáció között és kapásból megvan köztük a jó kapcsolat. Ferenczi György szerint pedig a zene, az élet minden területén jelen van. Az emberi ősritmus minden népzenében benne van. Az a titok, és akkor könnyű összegyúrni több fajta stílust, ha az ember a saját népzenéjét is és a világ muzsikáját is ismeri.

Régebben külföldön, tavaly pedig Both Miklóssal és Csoóri Sándorral utaztak le Dézs mellé egy szegényebb faluba gyűjteni. Elmesélte, hogy a cigánysoron találkoztak egy mezőségi öreg prímással, aki harminc éve nem zenélt magyaroknak és nem is beszélt magyarul. Együtt muzsikálták végig az estét és látták rajta, hogy jutnak eszébe az évtizedek óta nem játszott dalok. – Csodálatos volt látni, hogy miként szabadult fel ezekben a zenékben.  Két óra elteltével már csak úgy gurultak ki az igazi nagy mezőségi dallamok a hangszeréből – idézte fel élményét.

A zenekar tagjai a basszusgitár mellett mandolint, kürtöt és szájharmonikát is megszólaltatnak. Ez utóbbi a frontember legkedvesebb hangszere. Nagy előnyének tartja, hogy méretéből adódóan bármikor magánál tudja tartani a mellényzsebében, ami megkönnyíti a dolgát a hétköznapokban. A koncerten Ferenczi György lánya is fellépett és közösen énekelték a dalokat. A banda tagjainak nem ismeretlen már Hatvan, mivel nem ez az első fellépésük itt, de nemcsak az elmúlt években szerettek ide járni, hanem fiatalkorukban is. Sűrűn jártak a Daliba, nemcsak fellépni, hanem bulizni is.