Vérnyomás- és vércukorszintmérő, valamint egy szemléltető csontváz is illusztrálta mindazt, amit a szakmai órákon tanulni fognak a leendő egészségügyis diákok. Az autószerelőknél keréktárcsa, lámpa, fék és egyéb autóalkatrészek voltak kiállítva, a számítógép-szerelők csapata pedig egy teljes gépházzal és elektromos felszerelésekkel készült a leendő tanulóknak. A DISZI nyílt napján minden szakma részletesen bemutatkozott. Az érdeklődők az egyik korszerű informatikai terembe is bementek, ahol egy számítógép köszöntötte őket.

Románné Kolozsi Mónika, az intézmény igazgatója elmondta: egészségügy, informatika, gépészet, közlekedésgépészet, valamint szállítmányozás-logisztika ágazatokon belül 34 szakmát tudnak ajánlani a diákoknak.  – Idén nagy népszerűségnek örvendenek az olyan szakmák mint: fogadós, eladó, egészségügyi szakmák, szállítmányozási szakma, pék, számítógép-szerelő és -karbantartó, hegesztő. Hiányszakmaként az ipari gépész, kőműves és burkoló szakma említhető – részletezte az igazgató.

Lelkes Orsolya 11. osztályos tanuló azt mondta: nagyon szeret ebbe a középiskolába járni, a tanárok segítőkészek és együttműködőek, a közösségi élet pedig színes és aktív. A látogatók között volt olyan is, aki már visszatérő régi diákként jött el erre az eseményre. Tóthné Racskó Renáta most gyermekével érkezett szakmát választani az iskolába.

Az intézmény alternatívát nyújt azoknak a továbbtanulóknak is, akik három év alatt szeretnének szakmát szerezni és később a munkaerőpiacra használható tudással kijutni. Ugyanakkor azoknak is kínál lehetőséget, akik érettségi vizsgával egybekötött ötéves képzés során szeretnének szakmát elsajátítani.