Az idei téli szezonban nagyon sok náthás és influenzás megbetegedés volt a gyermekek körében, de számos bárányhimlős esetet is regisztrálták a háziorvosok. Az elmúlt hetekben volt olyan, hogy több óvodai csoportot össze kellett vonni, mert a gyermekek nagy része tartósan hiányzott, és sok esetben az óvodapedagógusok is lebetegedtek.

Gesztesi Stefánia gyermekorvos szerint az idei influenzajárvány a korábbi évekhez képest jóval intenzívebb volt. – Az utóbbi évek egyik legerősebb influenzajárványa tarolt ezen a télen, nagyon magas lázzal, tartós legyengüléssel járt a betegség. Tavasszal jellemzően a hányásos hasmenéses vírusok jelennek meg, ezeket is érdemes komolyan venni és orvoshoz fordulni, ha az szükséges – mondta Gesztesi Stefánia gyermekorvos.
A szakember hozzátette: az influenza, nátha, vírusok ellen nehéz védekezni, ugyanis cseppfertőzéssel terjednek, de néhány egészségügyi tanács betartásával sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Kitért rá, hogy gyakrabban és alaposabban kell kezet mosni, és ezt a gyerekeknek is meg kell tanítani. Nagyon fontos az óvodákban, iskolákban a gyakori szellőztetés és az egyéb higiéniai szabályok betartása. Gesztesi Stefánia gyermekorvos leszögezte, hogy a gyerekeknek a szabad levegőn történő mozgás nagyon fontos, mert immunerősítő hatással bír a szervezetükre.

Az immunerősítés érdekében javallott sok hazai gyümölcsöt és zöldséget is fogyasztani, valamint a szintetikus vitaminok helyett érdemes a természetes összetételű készítményeket előnyben részesíteni.