A kétnyári növények kiszedését követően ismét virágba borulnak a település terei. Hétfőn az egynyári növények ültetését kezdték el. Gulyás Katalin főkertész elmondta, a munkálatok meghatározott tervek szerint folynak, melyeket novemberben fogadott el a képviselőtestület. Jelenleg a város frekventált helyein ültetnek, így a 21-es, 3-as főút mentén, valamint a Radnóti téren helyeznek el különböző növényeket. A mindegy negyvenezer palánta között vannak zsályák, kakastaréjok, ciliák, petúniák, begóniák és zöld levelekkel díszítő növények is. A palántázást követően pedig az utógondozásra fordítják a hangsúlyt. – A folyamatos öntözés nélkülözhetetlen, emellett pedig a növényvédelemre, a talaj lazítására és a gyomlálásra is sor kerül – mondta a főkertész.

A korábbi évekhez hasonlóan az egynyári növények ültetése után a beteg fák kivágását és újak elhelyezését tervezik, ezen kívül pedig a Zagyva-hidat, a posta előtti teret, köszöntőtáblákat, villanyoszlopokat is virágosítják. Ezeket nagy cserepes muskátlik és begóniák, valamint virághidak díszítik majd.

Kezdőkép: archív