Tabuk nélkül kaptak felvilágosítást a bajzás diákok arról, hogy miért éri meg rendőrnek lenni. A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai már évek óta tartanak pályaorientációs előadásokat középiskolásoknak, hogy bemutassák a rendőri hivatást. A rendhagyó órán a tanulók betekintést nyerhettek a rendőrök életébe, feladataiba és azt is megtudhatták, hogy milyen plusz jogai és kötelezettségei vannak a kék lámpásoknak. – Beszélünk nekik a rendészeti szakközépiskoláról, a határvadászképzésről és persze a rendőrtiszti főiskoláról is. Szó van többek között arról is, hogy milyen munkákat látunk el és bemutatjuk, milyen szervezeti egységekből áll a rendőrség – részletezte Csernyánszki Csaba, címzetes rendőr főhadnagy.

Ezekre az előadásokra pedig azért van szükség, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy egyre kevesebben választják hivatásuknak a rendőri pályát. Az azonban jó hír, hogy a Hatvan és környékéről jelentkezők nagy többsége sikeresen veszi az akadályokat és tesznek esküt a haza védelmére.

Fotó: Albert Péter