A Segítünk Indítani projekt célja az Észak-Magyarországi régióban élő, 18-30 év közötti álláskereső vagy inaktív fiatalok támogatása. Ehhez a vállalkozásukat segítik anyagilag, vagy éppen a működtetéshez szükséges képzéseket, szakmai tanácsokat adnak. – A képzést a mai napig a régióban 218 fő végezte el, akik erről a tanúsítványt is megkapták, közülük 160 fő rendelkezik már jóváhagyott üzleti tervvel, és 130 fő hozott létre a mai napig vállalkozást, ki egyéni vállalkozás, ki társas vállalkozás formájában. A második komponens keretében, a régiót illetően 34 vállalkozó már elnyerte a 3 millió forintos támogatást a vállalkozásalapítás költségeinek támogatására – ismertette a részleteket Horváth László, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgató-helyettese.

Józsa Bettina is részt vett a programban, ő ennek keretében egy bisztrót fog nyitni Szécsényben. Tervei szerint minőségi ételeket és italokat szeretne forgalmazni egy olyan helyen, ahová az emberek szívesen betérnek. – Több projektötletem volt, az első kihívást az jelentette, hogy a legmegfelelőbbet, a legmegvalósíthatóbbat válasszam ki. A képzés során pedig több kérdésben is segítettek az oktatók – fejtette ki a fiatal vállalkozó.

Hatvanban is rendszeresen segítik a fiatalokat, nemrégiben 9 hallgató kapott ösztöndíjat. Ők azok a diákok, akik a felsőoktatásban olyan szakmát tanulnak, ami hiány a városban. Terveik szerint tanulmányaikat követően a településen szeretnének dolgozni, sőt, vállalkozásokat hoznának létre. Ehhez nyújt támogatást ez a projekt. – Számunkra fontos ez a program, mivel a fiatalokat is tudjuk segíteni, emellett pedig újabb olyan vállalkozások jönnek létre Hatvanban, akik remélhetőleg sikeresen működnek és új munkahelyeket is teremtenek – fogalmazott Horváth Richárd.

A projekt pedig tovább folytatódik, sőt, ezentúl ki is bővül, így már 4,5 millió forintos támogatást is lehet szerezni. Az új pályázat pedig 1500 vállalkozás létrehozását segíti a régióban. Ebből 500 olyan vállalkozás lehet, ami 30 év feletti álláskeresőknek szól. A programról bővebben a www.segitunkinditani.hu oldalon lehet tájékozódni.

Fotó: Albert Péter