A humán papilloma vírus elleni védőoltást 2014-ben vezették be, kampányoltás jelleggel. A HPV vírus a nők második leggyakoribb rosszindulatú daganatát okozza Magyarországon, ezért a szakemberek szerint kiemelten fontos a védekezés még a szexuális élet megkezdése előtt, így az oltóanyagot minden 12 évet betöltött, 7. osztályos lány ingyen megkaphatja.

– Ezek a lányok két védőoltást kapnak. Az egyiket októberben, a másikat pedig 5-6 hónap múlva. A 15. életévüket betöltött lányok esetében már 3 oltással kell számolni – fejtette ki Dr. Edelényi Zsuzsanna, a Hatvan TV Rendelő című műsorában.

A védőoltást leginkább a 15-44 év közötti hölgyek számára ajánlják, ugyanis náluk nagyobb a kockázat arra, hogy a HPV valamelyik típusa megfertőzheti őket. A humán papilloma vírusnak jelenleg több mint 100 típusa van, melyek közül körülbelül 13 okozhat méhnyakrákot. Ezért is fontos felhívni a figyelmet a betegség elleni védőoltásokra. A méhnyakrák a világon a 4. leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés a nők körében, és a 9. leggyakoribb rákos halálok (a nők és a férfiak körében előforduló összes daganatos halálozást tekintve). A fiúk esetében is érdemes beadatni a vakcinát, ennek szándékát a háziorvosnál kell jelezni a szülőnek, ez azonban pénzbe kerül.

A szakemberek azt is hangsúlyozzák, hogy a 25. életévüket betöltött nők évente egyszer jelenjenek meg méhnyakrákszűrésen.

A hetedikes lányok szülei a tanév elején kapnak egy értesítést és egy beleegyező nyilatkozatot, amely segítségével eldönthetik, hogy szeretnének e élni az ingyenes lehetőséggel. Ezt szeptember 13-ig kell leadni az iskola védőnőjénél.