Advent második vasárnapján a Belvárosi Református Templomban folytatódtak az adventi időszakhoz kapcsolódó programok. A Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai adtak koncertet, akik varázslatos hegedű-, nagybőgő- és zongorajátékukkal örvendeztették meg a nézőket. Ezt követően Dr. Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora intézett pár mondatot a jelenlévőkhöz.

– Isten azt tanítja, hogy a hit által legyünk nyitottabbak a világra, hiszen ígérete szerint várhatunk a jóra, és lesz még ünnep a világon. Ehhez azonban türelemre inti a mai kor emberét.

A program a Kossuth téren folytatódott, ahol Lestyán Balázs alpolgármester gyújtotta meg a város adventi koszorújának második gyertyáját. Az alpolgármester ünnepi gondolataival arra sarkallta a hatvaniakat, hogy a rohanó hétköznapok forgatagából kiszakadva – karácsony közeledtével – igyekezzenek nagyobb figyelmet szentelni saját magukra és a környezetükre egyaránt.

– A család, a hit és a szeretet olyan örök emberi értékek, amelyeket óvni és védeni kell, ugyanis ezek az alapjai egy boldog, kiegyensúlyozott életnek – fogalmazott.

Advent harmadik vasárnapján Szinyei András alpolgármester gyújtja meg a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját a főtéren, ezt követően pedig a Polifónia Vegyeskar ad koncertet a Grassalkovich Kastély dísztermében.