Múlt év decemberében Hatvan város delegációja hivatalos testvérvárosi látogatáson vett részt a hollandiai Maassluisban. A delegációt Lestyán Balázs alpolgármester vezette, valamint a látogatáson részt vett Mátyássi Gábor, a Hatvan-Maassluis Testvérvárosi Egyesület elnöke.

A hatvani delegációt Edo Haan polgármester fogadta, valamint Dick Lub, a Maassluis-Hatvan alapítvány elnöke és kollégái. A felek megbeszéléseket folytattak a két város jövőbeli együttműködésével kapcsolatban, több pontban is sikerült új irányvonalakat kijelölni. – Jövőbemutató megállapodások születtek a komolyzenei, múzeumi, könyvtári és művészeti együttműködéssel kapcsolatban. A találkozó során fontos szerepet kapott a sport, felmerült a közösen szervezett ifjúsági futballtornák szervezése, illetve a hagyományosan jónak számító kosárlabda és sakk egyesületek közötti kooperáció – mondta Lestyán Balázs, alpolgármester.

A delegáció tagjai ellátogattak Maassluis turisztikai irodájába is, ahol részletes tájékoztatót kaptak a turisztikai iroda jövőbeni városmarketing stratégiáiról. Wendy Hofman, a turisztikai iroda vezetője elmondta, hogy próbálnak minél több látványosságot és turisztikai „attrakciót” kínálni a városba látogatók számára, és a jövő egyik kiemelkedő célja a két, illetve három napos rövid városlátogatások népszerűsítése. A városban a közelmúltban épült egy új szálloda, amely szintén a fenti célt segíti elő.

A testvérvárosok megegyeztek abban, hogy a partnerintézmények munkáját és egyeztetéseit figyelemmel követik és kölcsönösen tájékoztatják egymást az újabb fejleményekről.