Lázár Ervin műveiből olvastak fel a diákok a Szép Magyar Beszéd szépkiejtési versenyen. Emellett egy szabadon választott szöveggel is készülniük kellett az alsó tagozatosoknak. A zsűri minden évfolyamon külön értékelte a versenyzőket.

Dányi Petra a harmadik osztályosok között bizonyult a legjobbnak kiemelkedő előadásával. Örült az eredményének és azt mondja, a szöveg is érdekes volt. Sokat gyakoroltunk a mamámmal – árulta el a felkészüléséről az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola diákja.

A zsűri szerint az elmúlt évek legszínvonalasabb versenye volt az idei. Kassa Andrásné szerint minden gyerek nagyon jól teljesített. A zsűri elnöke arra biztatta a versenyzőket, hogy olvassanak minél többet.

A Szép Magyar Beszéd szépkiejtési versenyt minden évben a magyar kultúra napja alkalmából rendezik meg.