A Hatvani Galéria udvara adott otthont a XIV. TILMA Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállításnak. Ahogy minden ilyen pályázatra, most is rengeteg rajz érkezett. Minden évben kihirdetnek egy témát, volt már korábban Hatvan 60szemszögből, Szeretethimnusz, Szent Pál élete, a Szeretet ragyogása, tavaly pedig az Édesanyák dicséretét kellett megalkotni vizuálisan. Most nem kisebb volt a feladat, mint a „Legnagyobb szeretet” ábrázolása. A TILMA már 2007 óta szervez ilyen pályázatokat és 2009 óta alapítványként támogatja a tehetséges fiatalokat. Az egész megálmodója és fáradhatatlan motorja, Basáné Révész Erzsébet elmondta: az első kiállításukat azért szervezték, hogy rajzokon keresztül mutassák meg Hatvant, ám ez olyan jól sikerült, hogy azóta sincs megállás. Többször eljutottak már Rómába is. Az alapítvány munkássága ma már világszerte ezreket mozgat meg, ezreket lelkesít és ösztönöz alkotásra. Sokáig Jókai Anna író támogatta a kezdeményezést, halála után pedig Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke segíti őket. A kiállítás megnyitóján azt mondta: különleges erő működik a gyermekekben, hiszen rajzaikkal nagyon jól meg tudják szólítani a felnőtteket.

Horváth Richárd polgármester arról beszélt, mindennél fontosabb, hogy szeressük és mindenben támogassuk a gyermekeket, hiszen így alakul ki egészséges értékrendjük. A megnyitón galgamenti népdalokat énekeltek, de kortárs énekeket és gyermekdalokat is hallhattak a jelenlévők.

 

Fotó: Nagy-Varga Roland