A Miniszterelnökség vezetője sajtótájékoztatóján kijelentette: szerinte Horváth Richárdnak, Hatvan polgármesterének 100 százalékig igaza van a közte és Szabó Zsolt államtitkár között kialakult konfliktusban. Hozzátette: úgy véli Szabó Zsolt súlyos hibát követett el. A viszonyukat pedig rendezni kell. Mindemellett pedig már elrendelték az összes TOP-os pályázatuk felülvizsgálatát.

Arról már korábban hírt adtunk: a Horváth Richárd és Szabó Zsolt közötti feszült viszony abból adódik, hogy Szabó Zsolt polgármestersége után, egyik első emberét ott hagyta a hatvani városházán. Ő volt Tóth Csaba, aki kabinetfőnökként dolgozott, ám – mint arról többen bírósági tanúként beszámoltak – magához vette az irányítást, beleszólt szinte mindenbe. Mindezt pedig megengedhetetlen stílusban tette, sokszor kiabálva, üvöltözve az emberekkel. Ezt elégelte meg 2015 nyarán Horváth Richárd és kirúgta Tóth Csabát, mert nem a város érdekeit tartotta szem előtt. Ekkor romlott meg a viszony Horváth Richárd és Szabó Zsolt között.

Azóta nem mennek a hatvani pályázatok sem. Holott szakmai értékelések alapján maximális vagy ahhoz közeli pontszámokat kaptak, ám mégsem nyertek, a megye nem támogatta őket. A megyei közgyűlésnek pedig Tóth Csaba az alelnöke, utóbbi elnöki jogkörben dönthet a TOP-os (Területi Operatív Program) pénzekről.

 

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu