A mexikói  Thell Barrio zenekar már nem először járt Hatvanban. Mint minden alkalommal, most is a HCHC együtteshez érkezett vendégségbe. A két csapat már több éve jó barátságot ápol, közös fellépéseik is voltak már. A Thell Barrio 13 éve alakult egy mexikói város egyik negyedében,– innen ered a nevük– azóta pedig folyamatosan járják a világot. Most egy európai turné keretein belül látogattak Magyarországra, de felléptek már többek között, Szlovákiában és Csehországban is. A latin hangzásvilágot mellőzve, a hardcore zenei stílusban alkotnak, ebben tudják igazán megénekelni az érzéseiket, gondolataikat. Charro és Gallero a zenekar két alapítója szerint, a zene valóban összeköti az embereket, hiszen minden nyelven kifejezhetik vele az érzéseiket.  Dalaik többsége a család, a barátok és az emberi kapcsolatok köré íródik, de szívesen megzenésítik az élet árnyoldalát is. – Gyerekkorunk óta foglalkozunk a zenéléssel. Mindegyiküknek volt már zenekara, pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni az emberek felé. A pozitív dolgok mellett, énekeltünk már háborúkról és gyilkosságokról is– részletezte Gallero.

Az itt tartózkodásuk ideje alatt a város több nevezetességével is megismerkedtek.

Fotó: Thell Barrio oficial website