Ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt azok, akik kilátogatnak szombaton a Futófesztivállal egybekötött Egészségnapra. Megmérethetik a vércukor- és a koleszterinszintjüket, emellett szakorvosi vizsgálatok is lesznek.

– Bőrgyógyászati anyajegyszűrés mellett lesz érsebészeti vizsgálat, ahol a visszeres panaszokat is vizsgálják, valamint csontsűrűség-mérés és szemészeti vizsgálat is – részletezte Schmidtné Tóth Edit, az Egészségfejlesztési Iroda vezetője. Véleménye szerint fontos, hogy évente legalább egyszer mindenki részt vegyen szűréseken. – Az ilyen vizsgálatokon olyan betegségeket szűrhetünk ki, amik a hétköznapi életben nem okoznak panaszokat. Ilyen lehet a cukorbetegség és a magas vérnyomás is – fejtette ki.

A Magyar Rákellenes Liga idén is segíti majd az Egészségnapra érkezőket. Lazányi Jánosné, a hatvani alapszervezet elnöke szerint fontos, hogy meggyőzzék az embereket, hogy vegyenek részt szűréseken.

– A megelőzés a legfontosabb. Tapasztalatból tudjuk, hogy sokszor fedeznek fel betegséget az ilyen jellegű egészségnapokon, és korai stádiumban még a legtöbb betegség gyógyítható – mondta Lazányi Jánosné.

A résztvevőknek lehetőségük lesz vért adni a szombati Egészségnapon a Damjanich János Szakközépiskolában, a Magyar Vöröskereszt szervezésében.