Tizenegyedik alkalommal rendezte meg Maratoni Foci programját a Családsegítő Szolgálat. Ebben az évben – rendhagyó módon – a mérkőzések nappal zajlottak. Gulyás Beáta szervező elmondta, tizenegy évvel ezelőtt drogprevenciós céllal indították útjára az eseményt, mára azonban közösségi színtérre vált a focizni vágyók körében.

– Idén 18 csapat csaknem 150 fővel nevezett, hiszen az a célunk, hogy a fiataloknak olyan elfoglaltságot találjunk, ami hasznukra válik – tette hozzá.

maratoni_foci_06

maratoni_foci_30

A torna kezdőrúgását idén is Horváth Richárd polgármester végezte el.

– Nagy örömömre szolgál, hogy ennyi év után is töretlen sikernek örvend a rendezvény. Úgy gondolom, hogy egy város életében fontos szerepet tölt be a sport, ezért igyekszünk minden kezdeményezést támogatni – fogalmazott.

A nap folyamán egészségsarok is üzemelt a helyszínen, ahol vércukorszintet mértek és táplálkozási tanácsokkal is ellátták a jelenlévőket.

A mintegy negyven mérkőzés után a kupát idén a Sasfészek Söröző vitte el, a második helyezett az Amigos csapata, a harmadik pedig a Kex Autósiskola lett.