A Határtalan Zenei Fesztiválra több testvértelepülésről is érkeztek delegációk. Ebből az alkalomból testvérvárosi konferenciát is tartottak a Városháza nagytermében, többek között arról is szó volt, hogy milyen közös projekteket szeretnének megvalósítani. Alskörtvélyes polgármestere, Ján Fencák és Horváth Richárd, Hatvan polgármestere egy megerősítő megállapodást is aláírt az új testvértelepüléssel közös együttműködésről. Ján Fencák elmondta, hogy a jövőben a két település közös örökségét kutatják.

– Fontos célunk az önkormányzataink közötti együttműködés, és a közös történelmünk dokumentálása, ezen belül a Lesznai Anna hagyaték. Továbbá az iskoláink, könyvtáraink, múzeumjaink és a civilszervezeteink is együttes erővel dolgoznak majd – fogalmazott.

Horváth Richárd rávilágított arra, hogy több projektet terveznek a testvértelepülésekkel, ugyanakkor más határon túli községgel is szeretnének kapcsolatba lépni.

A konferencián a két településvezető elhelyezte Alsókörtvélyes címerét a Városháza nagytermében.