A város lakói idén is együtt készülnek a karácsonyra, vasárnaponként az adventi koszorú gyertyáit közös ünneplés keretében gyújtják meg, szombatonként pedig koncerteken szórakozhatnak együtt. Ma a Hatvani Fiúk zenélt a Kossuth téren.

A mulatós zene hatvani helytartói ismét rengeteg embert vonzottak a főtérre. Hidvégi János elmondta, a legnagyobb öröm számukra, ha a saját közönségük előtt játszhatnak.

– Nem lehet hozzászokni a hatvani koncertekhez, minden alkalommal izgulunk, ha a saját közönségünk előtt lépünk fel. Most is nagyon sokat készültünk, hogy jól szórakozhassanak a hatvaniak – mondta. A koncertre kibővített repertoárral készültek, nemcsak a jól megszokott, régi muzsikákat, hanem új dalokat is hoztak. Ám a legnagyobb sikert most is Kis Grófo slágere, a „Mert a nézését meg a járását” aratta.

hatvani_fiuk_07

hatvani_fiuk_10

A közönség soraiban pedig sokan táncra is perdültek, egymásba karolva mulattak a koncerten. – A lányok itt mellettem minden zenére táncoltak, nagyon jól éreztük magunkat, szeretünk mulatni – mesélte Soós Gábor.

A Téli rendezvénysorozat folytatódik, advent harmadik vasárnapján Szinyei András alpolgármester meggyújtja a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját a Kossuth téren, majd a Polifónia Vegyeskar ad karácsonyi koncertet a Grassalkovich-kastély dísztermében.