A kommunizmus áldozatainak emléknapjára gyűltek össze vasárnap este az Újhatvani Szent István Plébániatemplomban. Horváth Richárd, Hatvan polgármestere arról beszélt, hogy a kommunizmus milliók életét tette tönkre. Magyarország megcsonkított határain belül és azon kívül egyaránt, a második világháború végétől a hatvanas évek közepéig szinte megszakítatlanul folytak a politikai indítékú gyilkosságok és kivégzések. Munkatáborokba gyűjtött emberek, az ÁVH kegyetlenségei, tönkretett életek és családok – ezek mind jellemzői voltak azoknak az időknek. Az erőszak közvetlen áldozatainak száma tízezrekben mérhető. – Akkor még nem vettük számba a meg nem született életek millióit, akik részben a bolsevizmus sanyarú anyagi és lelki körülményei miatt, nagyobbrészt pedig a tudatosan lezüllesztett erkölcsi állapotok miatt nem lehetnek közöttünk, és akik ma fájdalmasan és végzetesen hiányoznak a magyar életből. Akik helyét ma – a magyar kormány hangos tiltakozása ellenére –, a tévúton járó Európai politikai elit, idegen kultúrájú és vallású migránsok bevándoroltatásával és kvótaelv szerinti szétosztásával kívánja betölteni – fogalmazott a városvezető.

Hangsúlyozta: ne feledjük azt a sok-sok ezer embert, akiknek halála közvetett módon ugyan, de szintén a kommunista rendszer számláját terheli. Emlékeznünk kell ezekre a tettekre, mert a hamis ideológiák képviselőitől nem áll távol ma sem a hazugság és a félrevezetni akarás szándéka. Főleg ilyen országgyűlési választás által kiélezett helyzetben – mondta.

Horváth Richárd szerint nincs és nem is lehet olyan ok és indok, amelyre hivatkozással emberi életeket lehet kioltani, családokat földönfutóvá tenni, vallási vagy etnikai hovatartozása miatt emberek százezreit elpusztítani, elhurcolni, kizsákmányolni, de új hazába küldeni sem. Európa keresztény identitása ma sem lehet terepasztala ideológiai manipulációknak, pénzügyi nyerészkedők érdekeit kiszolgáló bürokraták játékának – jelentette ki.

Farkas László plébános az ünnepségen közös imát tartott az áldozatok emlékéért. – Vannak emberek, akik sajátos ideológiák miatt szívtelenül képesek eltaposni, akár meggyilkolni más embereket. Ez pedig abszolút helytelen út, mert Istennek sohasem tetsző az emberáldozat – mondta az Újhatvani Szent István Király Templom plébánosa. Az atya hozzátette: ha nem akarunk eltévedni az ideológiák útvesztőjében, akkor mindannyiunknak Istent kell keresni, azokat az erkölcsi normákat és tiszta gondolatokat, amelyek tőle valóak. Továbbá hangsúlyozta azt is, hogy különösen figyelnünk kell a most felnövekvő generáció értékrendszerére is, hogy bennük a szeretet, az önzetlenség és az egymásra figyelés képességei éljenek tovább.

A megemlékezés végén a jelenlévők koszorúkat és mécseseket helyeztek el a templom oldalán található emléktáblánál.

Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, mivel 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Kovács Béla a magyarok szemében a szabadság és a nemzet függetlenségének jelképe volt.  Ezen a napon azóta csendes főhajtással az áldozatok emléke előtt országszerte ünnepi megemlékezések keretében idézzük fel a kommunizmus embertelen időszakát. 

Fotó: Albert Péter