Teltház előtt énekelt Kollányi Zsuzsi a Grassalkovich Művelődési Házban szombat este. A koncert több elemében is a karácsonyt idézte, nemcsak az ünnepi dalok, hanem a színpadi dekoráció is az énekesnő munkáját tükrözte. – Imádom a karácsonyi készülődést, legtöbbször már szeptemberben becsomagolva állnak nálam az ajándékok. Két éve azonban erre nincs időm, idén még egyetlen meglepetést sem vettem meg – árulta el az énekesnő.

Kollányi Zsuzsi évekig vokalistaként dolgozott együtt ismert zenészekkel, azonban pár éve szólókarrierbe kezdett. A legtöbben Majkával közös dalait ismerhetik. – A népszerűség nem változtatta meg az életemet, számomra továbbra is a zene maradt a legfontosabb – közölte.

A művésznő a műsor elején örömmel osztotta meg a közönséggel, hogy számára Hatvan második otthonának számít, amióta párkapcsolata ide fűzi őt. – Nagyon megszerettem ezt a várost, az emberek barátságosak és őszinték. Nagyon hálás vagyok azért, hogy helyi közönségnek adhatok ma koncertet – tette hozzá Kollányi Zsuzsi.

Az előadás végén a nézők vastapssal jutalmazták az énekesnőt.

Fotó: Albert Péter