A mátrai területen ősi hagyományai vannak a szőlészeti-borászati tevékenységnek. Ezen a részen helyezkedik el, Hatvan határában a Nagygombos Borászat Kft. szőlőterülete, melyen már a 19. századtól foglalkoznak szőlőtermesztéssel. A sok viszontagságot megélt birtok most újra aranykorát éli az új tulajdonosoknak köszönhetően. A régi tőkék helyébe újakat telepítettek, melyek már gépi betakarításra is alkalmasak. A tájra jellemzően a vörös szőlőtőkék vannak többségben, mivel az itteni klíma és föld ennek a fajtának a termesztésére a legideálisabb.

– Szerencsések voltunk ebben az évben. Nagyon sok volt a napsütéses órák száma, így igazán finom termést szüretelhetünk – mondta Takács-Barta Anna, a borászat egyik vezetője. Ennek köszönhetően, már szeptember elején megkezdődhetett a szüret. A munkákban több mint negyvenen veszik ki a részüket, hogy minél előbb a feldolgozó helyre kerüljenek a szemek. A tervek szerint október közepére véget ér a szüret. Sági Ferenc szőlész-borász szakértő szerint kiváló minőségű a mostani termés, amiből remek alkoholos italokat lehet készíteni. A lankás dombokról, 89 hektár területről, több mint 4000 mázsa szőlőtermés lesz. A cukorfok is kiváló, jóval 22 fok felett van.

A rozéborok és a vörösborok „Gróf Grassalkovich” néven kerülnek a palackokba, amik hozzájárulnak a környék igényes borkultúrájának népszerűsítéséhez.

Fotó: H. Szabó Sándor