Pályázat keretében régészeti szakkört hirdetett a Hatvany Lajos Múzeum, ahol a Szent István Általános Iskola diákjai bepillantást nyerhettek a történelem rejtelmeibe. Kovács János, a Szent István Általános Iskola igazgatója elmondta, régóta jó kapcsolatot ápolnak a múzeummal.

– Nagy öröm számomra, hogy a tanítványaim az iskolán kívül is foglalkoznak a történelemmel. Úgy gondolom, ezt a tantárgyat fakultatív programokon keresztül könnyebben magukénak érzik – fogalmazott Kovács János.

A szakkör keretében számos programon vehettek részt az iskolások. Melykó Brendonnak például az ásatás tetszett a legjobban.

– Érdekes volt látni, hogyan tárnak fel egy-egy régészeti kincset, és milyen technikákkal óvják őket, hogy a későbbiekben mindenki megcsodálhassa azokat. A régi módú kemencében sült pogácsa pedig nagyon finom volt – mesélte.

Ferencz Beatrix, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója, a hatvani Grassalkovich-kastély történetéről szóló könyvvel köszönte meg a diákok kitartó munkáját, valamint a kézműves foglalkozások alkalmával készített tárgyaikat is hazavihették a gyerekek.