– Ez az első alkalom, hogy külön sor szerepel erre a célra Hatvan költségvetésében. 100 millió forintot költünk a belterületi utak felújítására, és ezen felül még kátyúzásra is szánunk pénzt. Ez az összeg a 2014-es útkarbantartási program keretösszegét is meghaladja. Hosszútávon gondolkodunk, minden évben szeretnénk ennyi pénzt utak felújítására költeni. Elsőként azokon a szakaszokon kezdődik el a munka, amelyek rossz állapotban vannak, sokan használják nap mint nap, és a hatvaniak számára fontos intézményhez, helyhez vezet – nyilatkozta korábban Horváth Richárd polgármester a Hatvani Hírlapnak.

A képviselő-testület soros ülésén határozott arról, hogy mely útszakaszok újulnak meg 2016-ban. 11 utcában végzik el a javításokat.

Az alábbi útszakaszok újulnak meg ebben az évben:

Tanács utca 60 m x 7 m szakasz

Deák Ferenc utca 330 m x 3,5 m szakasz

Táncsics Mihály utca (Béke út – Arany János utca közötti szakasz)

Botond utca 450 m x 3,2 m szakasz

Pintér István utca 158 m x 6,3 m szakasz

Petőfi Sándor utca (Balassi Bálint út – Nagy Sándor utca közötti szakasz)

Mikes utca (Batthyány utcától 650 m x 4 m szakasz)

Bányász utca 223 m x 5,4 m szakasz

Gedeon Béla utca 455 m x 3,3 m szakasz

Forgács Simon utca (Apafi utca – Esze Tamás utca közötti szakasz)

Várkonyi Sándor utca (Béke út – Arany János utca közötti szakasz)

 

kezdőképünk illusztráció