Júliusban csaknem egy hetet a biciklijén töltött a hatvani származású Szirmai Péter. Teljesítette a Hatvan-Passau távot, amely összesen 660 kilométert jelent. Egy otthon kidolgozott terv szerint tekerte végig a napokat a biciklista.

– Bár már a Dunakanyarban éreztem, hogy sajog a térdem, de nem adtam fel. Első nap egészen Győrig eljutottam, ahogy az a tervemben is szerepelt – kezdte a beszámolót Szirmai Péter. Vác és Nagymaros között bicikliúton tudott közlekedni, majd komppal átkelt a Dunán és az 1-es számú főúton haladt az aznapi cél felé. A 170 letekert kilométer után egy kempingben szállt meg Győrött. – A legnagyobb kihívást az első nap jelentette, ugyanis nagyon meleg volt, egész nap tűzött a nap, emellett pedig ez volt a leghosszabb táv, amit egy nap megtettem – emlékezett vissza.

 

Másnap Pozsonyon keresztül, majdnem Bécsig jutott. Elmondása szerint, ekkor csak 100 kilométert ment kerékpárral, de az erős szembeszél miatt, ez sokkal többnek tűnt. – Rajkától végig kerékpárút vezetett egészen Ausztriáig, így nem kellett forgalmas autóutat igénybe vennem. Harmadnap 20 kilométert kellett már csak menni az osztrák fővárosig, ahol néhány fotó után azonnal célba is vette Schönbühelt, ahol ismét egy kemping nyújtott neki éjjeli menedéket a rossz idő elől. – Az időjárás nem a legjobb oldalát mutatta, ugyanis egész éjjel szakadt az eső, másnap hosszú vacillálás után végül elindultam mikor tisztulni kezdett az idő, de aztán a nap végére bőrig áztam – részletezte. Ezen a napon az erős szél és a folyamatos eső megnehezítette a körülményeket, de ennek ellenére is sikerült 90 kilométert lebiciklizni. A túrázó negyedik napját egy panzióban zárta. – Mindenem elázott. Már szükségem volt egy kényelmes szállásra, hogy kipihenhessem magam és be tudjam hozni a lemaradást – fogalmazott.

 

Az utolsó nap elérkeztével, bár már fáradtan, de Linzen keresztül elérte a német nagyvárost, Passau-t. A visszaútra már duplikálta a kerekek számát: autóval érkezett haza Magyarországra. – A szeles és esős időjárási körülmények sokszor próbára tették az elszántságomat, de megcsináltam. A sok látnivaló, a szép kastélyok, apátságok és szerpentinek kárpótoltak mindenért – összegezte a túrán tapasztaltakat a két keréken több száz kilométert megtett sportoló. – Tavaly már jártam a Fekete-erdőben, de jövőre szeretnék egészen a Duna forrásáig eljutni, onnan pedig végig bicikliút vezet Rotterdamig – mesélte jövőbeli terveit a biciklista.

Fotó: Szirmai Péter