A Hatvani KSZSE női csapata hazai pályán fogadta az Alsónémedi együttesét, akikkel a bajnokság 5-8. helyéért mérkőztek meg. A hatvaniak remek kezdés után kiengedték kezükből a találkozó hátralévő részét, amit az ellenfél ki is használt és végül 28:30-ra megnyerték a mérkőzést. – Egy gyönyörűen játszott húsz perc után a lányok elhitték, hogy ezt a találkozót már megnyerték. Ellenfelünk azonban nem így gondolta és a jóval tapasztaltabb játékosokból álló Alsónémedi együttes szépen lassan ledolgozta a hátrányát, és a maguk javára tudták fordítani az összecsapást. Mentálisan elfogytunk. A kulcsjátékosaim nem tudták hozni azt a teljesítményt, amit az utóbbi fordulókban láthatott tőlük a közönség. Sajnos ez benne van a sportban, hogy egyszer fent, egyszer lent. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy vereséget szenvedünk, így számomra ez egy csalódás volt. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ez egy lefutott dolog lenne, és bízom benne, hogy a lányok a visszavágón megmutatják az igazi oldalukat. Abszolút nem lehetetlen a dolog, hiszen a játék első felében megmutattuk, hogy igen is mi vagyunk a jobbak – értékelte a meccset Bárány Zsolt edző.

A visszavágót 13-án rendezik az Alsónémedi SE otthonában. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.