Több település több iskolája érkezett szerda kora délután az FC Hatvan pályájára. Az épület előtt rendezett sorokban álltak fel a diákok, úgy várták a Szent István Kupa hivatalos megnyitóját.  A rendezvényt Kondek Zsolt önkormányzati képviselő, Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke, valamint Kovács János, a Szent István Általános Iskola igazgatója indította el. Évről évre egyre több csapat jelentkezik a versenyre, a hatvaniak mellett Boldogról, Apcról, Herédről és Lőrinciből is érkeztek diákok. A kupa ötlete hat évvel ezelőtt fogalmazódott meg, mikor is egy műfüves pályát adtak át az iskolában. Ez pedig nagy lendületet adott a sport erősödésének – mondta el Kovács János.

A diákoknak a kispályás futball szabályai szerint kellett játszaniuk a mérkőzéseken. II. korcsoportban lányoknál a Kodály, fiúknál a Szent István, a 3-4 korcsoportban lányoknál a Boldog, fiúknál pedig szintén a Szent István nyert.

VI. Szent István Labdarúgó Kupa

II. korcsoportos lányok

  1. Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
  2. Hatvani Szent István Általános Iskola
  3. Hatvani 5. Számú Általános Iskola

Legjobb játékos:   Sáfrány Boglárka

Legjobb kapus:    Berceli Nikolett

Legtöbb gól:         Sinoros-Szabó Lotti

II. korcsoportos fiúk

  1. Hatvani Szent István Általános Iskola
  2. Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
  3. Herédi Általános Iskola
  4. Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  5. Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
  6. Hatvani 5. Számú Általános Iskola

Legjobb játékos:   Bicskei Zsombor

Legjobb kapus:    Konkoly Zalán

Legtöbb gól:         Bucsu Richard

III-IV. korcsoportos lányok

  1. Boldogi Berecz Antal Általános Iskola
  2. Hatvani Szent István Általános Iskola
  3. Horti Batthyány József Általános Iskola
  4. Herédi Általános Iskola
  5. Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  6. Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
  7. Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskola, Apc
  8. Hatvani 5. Számú Általános Iskola

Legjobb játékos:   Petrovics Petra

Legjobb kapus:    Jaloveczki Jázmin

Legtöbb gól:         Szabó Amanda

III. korcsoportos fiúk

  1. Hatvani Szent István Általános Iskola
  2. Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
  3. Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
  4. Horti Batthyány József Általános Iskola
  5. Hatvani 5. Számú Általános Iskola
  6. Herédi Általános Iskola

Legjobb játékos:   Bacsa Benjámin Sándor

Legjobb kapus:    Megyeri Márk

Legtöbb gól:         Csuvikovszky Kornél