Idén új helyszínt választottak a Samsung Napnak, ezúttal a Mátrába, az Oxygén Kalandparkba telepítették a programot. Ezáltal pedig a friss levegő és az aktív szórakozás adott volt. Az érkezéskor egy gyors regisztrációra volt szükség, a legkorábban érkezők pedig meglepetést is kaptak: egy baseball sapkával lehettek gazdagabbak. Ez pedig célszerű és funkcionális ajándék volt, jól is jött ezen az augusztusi hétvégén, hiszen tűzött a nap, a hőmérséklet pedig 30 Celsius-fok felett volt. Az érkezést követően pedig a felfedezés várt mindenkire. Akár rögtön fel is lehetett pattanni a kisvasútra, amin ülve a táj mellett a programok sokszínűségét lehetett szemügyre venni. Volt itt technikai pálya, ahol különböző, átalakított kerékpárokkal lehetett ügyeskedni, de az íjászat, a vízigömbök és a 360 fokban átforduló játék is népszerű volt. Elmaradhatatlan ilyenkor az arcfestés, de a kalandpark adta lehetőségek is sokakat érdekeltek. A völgyet átszelő függőhíd sosem volt üres, szinte mindenki keresztülsétált rajta, a lelkesebbek pedig a drótkötélpályán át is suhanhattak itt. – A híd nagyon félelmetes volt, de ennek ellenére a canopy-t is ki szeretném próbálni – mondta el Kolláth Dávid, aki évek óta rendszeresen jár a Samsung Napra, az idei helyszínnel pedig kifejezetten elégedett. Budai Ágnes szerint a gyermekek miatt éri meg kijönni ide, mivel nagyon élvezik az itteni programokat.

– Fontos számunkra a Samsung, fontosak az itt dolgozók és kiemelten fontos, hogy a Samsung család együtt legyen, együtt kapcsolódjon ki és együtt töltődjenek fel. Erre pedig a helyszínen nagyon jó lehetőség van, hiszen az adrenalinpark teljes szolgáltatását igénybe veheti itt mindenki – vázolta a családi nap céljait Károly Péter, a Samsung termelésvezetője.