Dolgozik a munkagép a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium mellett, megkezdődött az új épület építése.  Összesen hat tanterem lesz benne, valamint egy demonstrációs termet, két csoportszobát és egy irodát is kialakítanak itt. Ezzel mintegy 150 diákot tudnak kiszolgálni. Az intézményben tavaly indult el az egészségügyi képzés, jelenleg 35 fő kezdi meg a tanulmányait ezen a szakirányon. Fehér Józsefné igazgató kitért rá, nagyon népszerű az iskola, 3-4-szeres a túljelentkezés. A most induló tanévben pedig az előzőhöz képest 60 fővel nőtt meg a tanulói létszám.

Horváth Richárd polgármester elmondta: a városvezetés számára kiemelten fontosak az iskolák, az igazgatók, a tanárok és a diákok, attól függetlenül, hogy milyen fenntartás alá tartoznak az intézmények. A Széchenyi kapcsán is mindvégig segítették a jelenleg zajló projektet: az önkormányzat ingyenesen biztosította a telket számukra, hogy megvalósulhasson a beruházás, mindemellett a tervezési idő alatt is többször segítették a szakemberek munkáját.

Most az alapozásnál tartanak a munkálatok, a stabilizáló oszlopokat már létrehozták. A tervek szerint jövő tavaszra elkészül az új épület, a következő tanévre pedig a diákok birtokba veszik azt.