A tavalyi évhez hasonlóan, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretén belül ismét megrendezték a „Nagy Rajzolás” országos projektet. Idén a Hatvany Lajos Múzeumban rajzolhattak a gyerekek. A fő téma a technika fejlődése volt, ezen belül pedig minden település önállóan dönthetett, hogy milyen feladatot szán az általános iskolásoknak.

– Nem volt kérdés, hogy Hatvanban a vasút történetébe kell elmélyedni a diákoknak. Mivel a város vasúti csomópont, szerettük volna, ha minél több mindent meg tudnak erről a közlekedési formáról a gyerekek, ezért is hirdettük meg „Megy a gőzös” elnevezéssel – mondta el Tyukodiné Márkus Marianna, a Hatvany Lajos Múzeum megbízott igazgatója.

A gyerekek izgalommal vetették bele magukat a munkába, és külön kihívás volt számukra, hogy sorsolás útján derült ki, melyik iskola milyen vasúttörténeti korszakot rajzol majd. Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolának például a villanymozdonyokat kellett bemutatniuk. Könczöl Kitti elmesélte, hogy egy személyvonatot terveztek, amit közösen színeztek ki. A legérdekesebb feladata talán a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolának volt, nekik a jövő vonatát kellett megtervezniük. Bacsa Benjamin elárulta, hogy elképzeléseik szerint ezt a járművet napelemekkel látják el, nagyon színes lesz és sínekre sem lesz szüksége, hogy szállítsa az utasokat.

A rendezvényen minden hatvani iskola képviseltette magát, az elkészült alkotásokat pedig a múzeum egyik falán helyezték el, így bárki megtekintheti őket.