A hagyományokhoz híven, a 2018-as évet is Újévi Hangversennyel köszöntik Hatvanban, a Nagy Endre Rendezvényteremben. Az eddigiektől eltérően azonban most belépőjeggyel lehet megtekinteni az előadást. – Idén a jótékonyság jegyében rendezzük meg az ünnepi hangversenyt. A befolyt összegből a Markovits Kálmán Városi Uszodát szeretnénk támogatni. Az igényeket felmérve, arra a döntésre jutottunk, hogy leginkább egy defibrillátor beszerzése segítené az intézményt, így a belépők árából ezt a készüléket vásároljuk meg számukra – tájékoztatott Horváth Richárd polgármester.

A hangversenyt január 6-án rendezik. A nagy érdeklődésre való tekintettel 14 órakor nyílt főpróbát tartanak. Az előadás 18 órakor kezdődik. A jegyek Hatvan Kártya nélkül 1000 forintért, Hatvan Kártyával 500 forintért megvásárolhatóak a Hatvani Tourinform Irodában. A zenei élményről a Hatvani Szimfonikus Zenekar gondoskodik.