A szakemberek már tudják: néhány búzaszem összedörzsöléséből következtetni lehet arra, hogy mikor kezdődhet az aratás. A mondás szerint a májusi eső aranyat ér. Ez mindenképp igaz a betakarítási munkálatokra. A gazdák idén néhány héttel előbb kezdték meg az aratási munkálatokat Csány határában. Míg a gyümölcsöknek nem kedvezett a tikkasztó hőség és az eső nélküli napok, addig a búzatermesztőknek kapóra jött ez az időjárás. – Ebben az évben jól be tudtak érni a kalászok, elegendő szem telt meg, az aszály pedig a beltartalmi minőséget javította. Ennek köszönhetően nagy sikértartalommal aratják az idei búzát. Azt lehet mondani: kitűnő minőségű termés van a hatvani, csányi határban – világított rá Simon Attila.

Bár azt még egyelőre nem tudják megmondani a szakemberek, hogy a kiváló minőségű termés hoz-e a későbbiekben árcsökkenést a pékáruk piacán, az azonban biztos, hogy jobb minőségű termékeket vásárolhatunk a boltokban.