Március 5-én 16.00 órakor ér véget a jelöltajánlási időszak, ugyanis eddig az időpontig lehet országgyűlési egyéni választókerületi jelöltet bejelenteni. A jelöltek ajánlóíveken gyűjthetik a megadott határidőig az állampolgári aláírásokat, a sikeres jelöltállításhoz pedig 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteni. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat a lakcíme szerinti választókerületben, azonban egy jelöltet csak egyszer támogathat ajánlásával. Az ajánlás nem vonható vissza.

A Nemzeti Választási Iroda hétfő déli adatai alapján, Heves megye 3-as számú választókerületében eddig hat jelöltet vettek nyilvántartásba, felét még nem jogerősen. Hármat elutasítottak, további 13-at pedig még csak bejelentettek.

JELÖLT NEVE JELÖLŐ SZERVEZET STÁTUSZ
Sneider Tamás JOBBIK Nyilvántartásba véve
Szabó Zsolt FIDESZKDNP Nyilvántartásba véve
Tóth Norbert MSZPPÁRBESZÉD Nyilvántartásba véve
Kiss Gábor ÖSSZEFOGÁS PÁRT Nyilvántartásba véve (nem jogerős)
Kovács Rita CSP Nyilvántartásba véve (nem jogerős)
Tóth Norbert LMP Nyilvántartásba véve (nem jogerős)

 

A leadott ajánlásokat az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda 3 napon belül ellenőrzi, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság pedig – legkésőbb a bejelentéstől számított 4. napon – nyilvántartásba veszi a jelöltet. Az igényelt ajánlóíveket március 5-én 16.00 óráig kell leadni az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodának, azt az ajánlóívet pedig, amely nem tartalmaz ajánlást, legkésőbb március 6-án 16.00 óráig kell visszaszolgáltatni. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság minden be nem nyújtott ajánlóív után 10.000 Ft bírságot köteles kiszabni.

Országos lista bejelentésére március 6-án (kedd) 16.00 óráig van lehetősége a Nemzeti Választási Bizottság által jelölő szervezetként nyilvántartásba vett pártoknak vagy országos nemzetiségi önkormányzatoknak. Az országos listát a Nemzeti Választási Bizottság veszi nyilvántartásba legkésőbb a bejelentéstől számított 4. napon. Országos listát azok a pártok vagy pártszövetségek állíthatnak, akik legalább kilenc megyében, illetve Budapesten legalább 27 egyéni választókerületben jelöltet állítottak.

Az országos nemzetiségi önkormányzatok listaállításának feltétele a központi névjegyzékben február 19-én az országgyűlési választásra kiterjedő hatállyal nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább 1 százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz érvényes ajánlás összegyűjtése.