Elindult az idei jégkorongszezon a városban. Már második alkalommal rendezik meg az amatőr jégkorongosok bajnokságát. Ebben az évben nyolc csapat két csoportban méri össze tudását.

– A tavalyi tapasztalatok alapján, most is nagyon izgalmas mérkőzésekre számítunk. Bízom benne, hogy a kevésbé sikeres csapatok idén nagy meglepetéseket fognak okozni, és bravúros eredményeket hoznak – fogalmazott Kovács Péter szervező.

Princz Tibor, a Vakundok csapat kapitánya újult erővel érkezett játékos társaival a jégre. A tavalyi győzelem után remélik ebben az évben sem okoznak csalódást, és náluk marad a kupa.

– Számunkra a jégkorong egy közösségkovácsoló játék. A csapat tagjaival évek óta együtt játszunk, szoros barátság alakult ki közöttünk – tette hozzá.

A selejtező és elődöntő mérkőzések egész héten zajlanak. A bronzmérkőzésre és a döntőre szombaton kerül sor, ahol a két legjobb csapat feszül egymásnak a jégen. Szombaton pedig meghosszabbított nyitva tartással várja a jégpálya a korcsolyázni vágyókat.

jegkorong_selejtezok_04 jegkorong_selejtezok_05 jegkorong_selejtezok_14