Az „Adni öröm” kampány keretében a Lesznai intézmény tanulóit ajándékozták meg.  A gyerekek nagy örömmel fogadták a vendégeket és karácsonyi énekes produkcióval üdvözölték a jótevőket. A látogatók nem érkeztek üres kézzel, finomságokat és kisebb-nagyobb értékű adományokat adtak a lesznaisoknak. A meglepetések még csak a fa alá kerültek ugyanis személyre szabva fogják majd át válogatni a pedagógusok. Így mindenki a számára megfelelő játékot vagy édességet kapja meg. Az adománygyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén 22. alkalommal rendezte meg mintegy kétezer önkéntes munkatárssal. Tóth Zsolt Ágoston, a szolgálat helyi vezetője azt mondta, hogy kimagaslóan sok ajándék gyűlt össze és hatalmas volt az összefogás. Hozzátette, hogy ruhákat, játékautókat, és görkorcsolyákat is adományoztak.

A Johnson Electric Hungary Kft. dolgozói is csatlakoztak a kezdeményezéshez, ők ajándékokkal teli cipős dobozokat gyűjtöttek a gyerekeknek.  A meglepetés dobozok fel voltak címkézve, hogy fiú vagy lány részére lett összeállítva a tartalma. A Kóter Gym is részt vett az adományozásban ők játékokat, csokikat és cukorkákat gyűjtöttek a rászorulók számára. Az idén a Hyundai Hatvan is felajánlott egy autót a Szeretetszolgálat részére, hogy megkönnyítse a dolgukat. Így segítettek, hogy az adományok karácsonyra célba érjenek.