A hatvani civil szervezeteknek 2011 óta évente kétszer van lehetőségük pályázni. A Civil Alap pályázattal az önkormányzat támogatást nyújt a helyi szervezeteknek. Önszerveződő, öntevékeny közösségeket és sportfeladatokat támogató, valamint ifjúsági, szociális és egészségügyi nemzetiségi és egyházi keretre lehet pályázni. 2011 óta növekedett az az összeg, ami a civil szervezetek munkáját segíti. – Az előző évben tizenhárom millió forintot tudtunk szétosztani a civilek között. Öröm volt látni, hogy a megnyert pénzösszegekből színvonalas kiállítások és programok valósultak meg – emelte ki Szinyei András alpolgármester.

A Hatvani Gigászok népszerűsége töretlen a városban, már több mint 150 gyermek korongozik a jégen kék-sárga színekben. Szőke Attila, a Hatvani Gigászok edzője elmondta, az egyesület félévről félévre sikeresen pályázik a Civil Alapra, amiből nyári táborokat szervez a fiatal sportolóknak.

A Hatvani Taekwon-Do Klub tagjai sikert sikerre halmoztak az elmúlt évek során, öregbítve ezzel a város hírnevét. Az országos és nemzetközi megmérettetések útiköltségei és nevezési díjai azonban anyagi terhet jelentenek a harcosok szüleinek. Ezen költségek csökkentésének érdekében a klub minden alkalommal kihasználja az önkormányzat által nyújtott lehetőségeket. – Tavaly ötszázezer forintot kellett kifizetnünk a nevezési díjakra, ebből háromszázötvenezer forintot tudtunk finanszírozni a Civil Alapból nyert pénzből – mondta el Dudás Attila, a Hatvani Taekwon-Do Klub elnöke.

Az elmúlt években egyszerűsödtek a pályázati feltételek, így a civil szervezeteknek könnyebb pályázniuk. A pályázható összeg felső határa továbbra is kétszázezer forint. Az év első felében március 3-ig van lehetőség a pályázatok benyújtására. Az adatlapok átvehetőek a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Irodájának Általános Igazgatási Osztályán, illetve a www.hatvan.hu weboldalon is megtalálható a pályázati kiírás és a letölthető dokumentum.