A hatvani Főnix Fitness csapata idén is jótékonykodásba fogott a közelgő ünnepek alkalmából. Tavaly hagyományteremtő céllal gyűjtést szerveztek a Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet Gyermek osztályának. A megmozdulás sikeres volt, nagyon sok játék, plüss és egyéb ajándék gyűlt össze akkor. Idén a Bátor Táborra esett a választásuk, nekik szervezték a gyűjtést. – Kreatív foglalkozásokhoz szükséges eszközöket gyűjtöttünk, úgy mint ecseteket, festékeket, ragasztókat, színes papírokat és egyéb ajándék tárgyakat. Az egész csapat nagyon lelkes volt ebben az ügyben, hiszen tudtuk, hogy a legjobb helyre kerülnek az ajándékok. Büszkék vagyunk arra, hogy a csapatunk ennyire összetartó és segítőkész – közölték Tolmácsiné Németh Hajnalka és Gál Éva, főszervezők.

Az adományokat csütörtök este adták át a Bátor Tábor képviselőinek, akik nagy örömmel vették át az ajándékokat.