Az előző mérkőzéssel sikeresen megszakították a vereségi hullámot, így újult erővel és lelkesedéssel álltak fel most hétvégén Salgótarján ellen a hatvaniak. A Salgótarjáni Sportcsarnokban játszott meccset fegyelmezetten kezdték a vendégek, az első félidő végére öt góllal vezettek. A második félidő közepére az ellenfél kiegyenlített, de ebben a kritikus helyzetben, egy Szarvas Ádám által szerzett góllal sikerült ismét előnyt szerezni a OKTAT60 Hatvani KSZSE-nek. A mérkőzés végére pedig 4 gólos győzelmet arattak.

Szarvas Ádám szerint jól kezdtek, ám a második félidőben az ötgólos hátrányból feljöttek a salgótarjániak. Itt viszont sikerült gólokra váltani a támadásaikat és a védekezésük is erősödött. – Úgy érzem, hogy az elején sikerült védekezésben megvalósítani az utasításokat, hiszen minden embernek megvolt a maga feladata, amit el is végzett. Az első 10 percben csupán 1 gólt kaptunk, mondhatjuk, hogy szinte tökéletesen sikerült ez. Továbbá támadásainkat sikerült gyorsan befejezni rendszerint góllal, és így tudtuk igazából ezt a taktikát érvényesíteni – mondta el Szarvas Ádám.

Kedves László vezetőedző úgy véli, Salgótarjánnal mindig komoly rangadót vívnak, teljesen mindegy, hogy ki, hányadik helyen áll a tabellán. Így ez most egy fontos nyert meccs volt. – Az első félidőt valóban nagyon jól kezdtük, kiemelkedően jó volt a védekezésünk, ami mellé csatlakozott egy remek kapusteljesítmény is. A 20. percben 16:7-es előnynél a csapat egy kicsit kiengedett, igaz ehhez hozzá tehető az is, hogy ellenfelünk kapusa igazán jó teljesítményt nyújtott, innentől kezdve ez megnehezítette a fiúkat a további gólok megszerzésében. A második félidőben ismét a beállós okozta a problémáinkat. A végjátékból valóban mi jöttünk ki jobban, hiszen sikerült újra gólokat lőnünk. Az utolsó 10 percben aztán ismét azt játszotta a csapat, amit tud. Helyzeteink nagy részét belőttük, ezért sikerült ezt a csodálatos győzelmet aratnunk – vélekedett a vezetőedző.

Ezzel a győzelemmel megkezdték a felzárkózást a célul kitűzött dobogós helyezés felé, hiszen már az 5. helyet foglalják el. Az előttük álló csapat pedig csupán egy góllal előzi meg őket.

 

Salgótarjáni Strandépítők – OKTAT60 Hatvani KSZSE 25:29 (11:16)