A humán papilloma vírusnak jelenleg több mint 100 típusa van, melyek közül körülbelül 13 okozhat méhnyakrákot. Ezért is fontos felhívni a figyelmet a betegség elleni védőoltásokra.

– Hatvan önkormányzata már 2011. óta biztosítja a 15. életévüket betöltött lánygyermekeknek az ingyenes HPV elleni védőoltást – fogalmazott Horváth Richárd polgármester a Hatvan TV Kommentár című műsorában.

A HPV vírus a nők második leggyakoribb rosszindulatú daganatát okozza, ezért a szakemberek szerint kiemelten fontos a védekezés még a szexuális élet megkezdése előtt. A védőoltás három injekcióból áll, ami igen költséges.

– Ennek a betegségnek a veszélyforrása, hogy lappangó módon terjed. A megelőzésben a legnagyobb figyelmet a fiatal korú lányokra kell fordítani, viszont az oltóanyag patikában való beszerzése akár a kilencvenezer forintot is elérheti. Így a városvezetés évek óta támogatja, hogy ezek a kamaszok ingyen jussanak hozzá – mondta el Lestyán Balázs alpolgármester.

A városban ingyenes oltásra jogosult lányok levélben értesülnek érintettségükről. Ezt követően a háziorvosnál kell egy nyilatkozatot tenni a szülőknek, hogy szeretnék-e igénybe venni a lehetőséget.

A kormány az előző évtől a 12. életévüket betöltött lánygyermekeknek is támogatást nyújt az oltóanyagok igénybevételéhez.