Október az idősek köszöntéséről szól Hatvanban. Szerdán a Vasutas Szakszervezeti Klub tartott gyűlést a Daliban, amire az ÚRKÁI diákjai egy zenés műsorral készültek, hogy ezzel kedveskedjenek nekik idősek napja alkalmából. Horváth Richárd polgármester is köszöntötte őket ez alkalomból. A városvezető elmondta: egy iskolai feladat során kiderült, hogy a mostani fiatalok nem becsülik eléggé a munkát és nagyobb elvárásokat támasztanak egymás felé, mint amit a társaik nyújtani tudnak. Az idősebbek tapasztalata és látásmódja lehet az, ami már iskolás korban a helyes irányba tereli őket. Ehhez azonban tisztelniük kell a nyugdíjasokat. A Kórház úti Idősek Otthonában is ünnepséget tartottak szerdán. Az otthonban már hagyomány, hogy az ősz beköszöntével különböző programokat szerveznek a bent lakóknak, hogy ezzel is színesebbé tegyék a hétköznapjaikat. Ennek keretében Horváth Richárd polgármester is meglátogatta őket, aki leszögezte: az idő múlását ugyan nem állíthatjuk meg, de jó azt látni, hogy a nyugdíjas éveket is lehet tartalmasan élni. A szépkorúakat a Brunszvik Teréz óvoda növendékei mondókákkal és tánccal örvendeztették meg, az otthon lakói versekkel, a dolgozók pedig énekkel köszöntötték őket.

Fotó: Albert Péter