Ma délelőtt elkezdődött a 39. Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupa a Kodály tornatermében. Hatvanban már hagyomány, hogy az év utolsó napjaiban labdarúgó mérkőzéseket tartanak külön a nők és a férfiak szakosztályában. Ma a hölgyek játékával indult a program, ez már a hatodig év, hogy a női futballnak önálló napja van a tornán. Pacsold Attila, az FC Hatvan női szakosztály vezetője elmondta: a női futballnak egyre nagyobb jelentősége van a sportban, az FC Hatvan női csoportjának pedig példátlanul erős a fejlődése. – Tíz évvel ezelőtt csupán 12 női játékosunk volt, mára pedig már csaknem 140 igazolt hölgy futballistánk van. Az FC Hatvan női szakosztály fejlődése egyedülálló a térségben, az MLSZ is elismerősen tekint ezekre a sikerekre – közölte Pacsold Attila.

A hatvani lányok pedig már délelőtt pályára álltak és mindent beleadtak, hogy minél előkelőbb helyezést érjenek el a nap végére. Tóth Boglárka, az FC Hatvan felnőtt női csapat kapusa, ezen a tornán még először védi ki az ellenfél góljait a kapuban. Mint mondja, nagyon szereti a futballt, két gyermek édesanyjaként ugyan hobbi marad az életében a sport, mégis nagyon várta már ezt a tornát is. – Gyerekkorom óta focizom, egyszerűen imádom ezt a sportot, feltöltődöm, kikapcsol, és mindig nagyon várom ezeket a megmérettetéseket is – árulta el a versenyző.

A versenyen nemcsak az FC Hatvan női felnőtt csapata, hanem az U 19-es korosztály is képviselteti magát. Csáki – Zeke Berill, az utánpótlás csoport egyik tagja elmondta: több mint hat éve játszik az FC Hatvannál, és a jövőben sem szeretné abbahagyni a sportot. Csapattársaival komolyan készültek erre a napra. – Ősztől folyamatosan edzettünk erre a kupára, egy hónapja pedig már teremben készülünk, úgy érzem, elég jó szinten vagyunk a csapatommal. A célunk a döntőbe való jutás illetve a győzelem is – mondta lelkesen a fiatal sportoló.

A hölgyek versenye ma egészen késő délutánig tart majd a Kodály tornatermében, a döntő mérkőzések várhatóan 17:50 körül kezdődnek meg. Holnaptól már a férfiaké a főszerep a tornán, egészen december 30-ig 19 csapat méri össze a tudását, és verseng a vasárnapi döntőbe jutásért és a végső győzelemért.