A Langwest Nyelvi Központ már 21. alkalommal rendezte meg országos nyelvi versenyét. Idén Miskolc, Eger és Debrecen mellett a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola is otthont adott az írásbeli elődöntőnek. Az angol és német nyelvű teszteket az ország különböző pontjain egy időben írták vállalkozó szellemű diákok.

– Igen széles spektrumon mozog az a korosztály, akit ezzel a próbával szeretnénk megszólítani. Egészen az általános iskola 3. osztályától, a középiskola utolsó évfolyamáig nyújtunk lehetőséget arra, hogy lemérjék, milyen ütemben haladnak a tanulással. Nagy örömünkre szolgál, hogy vidéki városban is van már olyan iskola, ahova a térségből érkeznek versenyzők – emelte ki Dányi László, a Langwest Nyelvi Központ ügyvezető igazgatója.

Varga Kristófot és Rigó Tamarát is az idősebb testvérek ösztönözték arra, hogy kezdjenek idegen nyelvet tanulni.

– Amióta foglalkozom az angollal, más tantárgyakat is könnyebben sajátítok el – fűzte hozzá Kristóf.

A Bajza a jövőben is nagy hangsúlyt szeretne fektetni a nyelvek oktatására.

– Úgy vélem, ha inspiráló a környezet, akkor nagyobb kedvvel kezdenek hozzá a nyelvek elsajátításához a tanulók. Egy nyelvvizsgaközpont kialakítása pedig a bátortalanabbakat arra sarkallná, hogy mutassák meg az addig megszerzett tudásukat, hiszen az ismerős helyszínen kevésbé van lámpalázuk – emelte ki Pappné dr. Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

A versenyre a térségből is igen szép számmal érkeztek, a szervezők pedig bíznak benne, hogy ez a létszám az elkövetkezendőkben még emelkedni is fog.

A tudáspróba tétje igen nagy volt, hiszen a 10 legjobb dolgozat megírója lehetőséget kap a szóbeli megmérettetéseken, hogy sikeres nyelvvizsgát tegyen.