Hatvanban minden évben megemlékeznek a harcokban elesett bátrakról május végén. Vasárnap délelőtt az Őrszem szobornál gyűltek össze, hogy leróják tiszteletüket. Horváth Richárd polgármester beszédében a háborúk értelmetlenségét emelte ki. Ahogy mondta: minden nagy háború természete, hogy illúziókkal indul. A mások fölötti uralkodni akarás örök emberi igénye, elhomályosítja a józan belátást.   – Az első világháború, elindítói hittek abban, hogy gyors offenzívával legyőzetnek majd az ellenfelek, s fél év múlva már véget is érnek a hadmozdulatok. Nem így lett – fogalmazott.

Akikkel a gyilkos golyók és mérges gázok nem végeztek, azok a tífusz, a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok, vagy az éhínség martalékává váltak.  Mire véget ért a háború, nyoma sem maradt az egykori illúzióknak.  Csak az érthetetlen tragédiák maradtak: fiúk, akiket hiába várt haza édesanyjuk. Apák, akik nem látták felnőni gyermekeiket. Férjek, akiket asszonyaik sirattak. A magyar állam több mint ezeresztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. A XX. század borzalmai csak tovább növelték a számukat. A két világháború, a kommunista diktatúrák, melyekben a kormányok vívtak háborút a lakosság ellen, az 1956-os forradalom. Keservesen tanulta meg a magyarság, hogy minden háború csak halált hoz, és abban csak veszíteni lehet.

Horváth Richárd kiemelte: a hősök napja ma a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyerekek, a fiatalok esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap mint nap megkörnyékez a televízión, a számítógépes, játékokon keresztül. A hősök napja pedig arra ébresztheti rá őket, hogy a valódi háborúk valódi halottakat kívánnak. Azok a katonák, akik elestek a háborúk, szabadságharcok, világháborúk hadszínterein, azok a civilek, akiket meggyilkoltak a harcok közepette, azok igazán meghaltak, nem úgy, mint a filmek szereplői, nem úgy, mint a játékok hősei, hanem visszavonhatatlanul és végérvényesen. A kegyelet és az emlékezés, a tisztelet mellett erre is tanít ez a nap.

A megemlékezés koszorúzással zárult.

 

Az elesett magyar hősök emlékünnepét először 1917-ben iktatták törvénybe, a Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta: „ A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a „Hősök emlékünnepét” – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” Ennek ellenére az ünnepet 1945-től a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után ismét ünnepelték az elesett magyar katonákat, majd 2001-ben a korábbi ünnep körét kibővítették mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”