Már csak két hét és újra megnyitják kapuikat az oktatási intézmények. Addig azonban még sok feladat vár a szülőkre. A tanszerek beszerzése minden évben komoly fejtörést okoz. A legnehezebb dolga az első osztályosok szüleinek van, nekik ugyanis mindent egyszerre kell megvenniük. Szerencsére már a legtöbb iskolában bevett szokás, hogy beiratkozáskor kapnak egy listát, amely tartalmazza a legszükségesebb információkat. Így például a számolást segítő korong, logikai készlet és jó minőségű színes ceruza biztosan nem marad ki az alapfelszerelésből. Fehér Krisztina gyakorlott a vásárlásban, Gréta lánya most megy hatodik osztályba. Tapasztalata szerint az aktuális tanévtől függ, hogy mekkora összeget költenek. – Sok minden azon áll, hogy a tanárnő milyen felszerelést kér a gyermekektől – részletezte. Az egyik legnagyobb kiadást az iskolatáska beszerzése jelenti. Holló Istvánné üzlettulajdonos szerint, a divatos szín kiválasztása mellett arra is érdemes odafigyelni, hogy könnyű és gerincbarát legyen.

A füzetek, tollak és ceruzák kínálata is igen szerteágazó. Míg a fiúk inkább az autós, szuperhősös fajtákat szeretik, addig a lányok a színes, virágos, hercegnős darabokat részesítik előnyben.  A tanszerek megvásárlása plusz kiadásokkal jár a szülőknek. – A végösszegnek a szülők pénztárcája szab csupán határt. Körülbelül 15-18 ezer forintot költenek átlagosan, ebből a keretből már jó minőségű tanszereket lehet venni – részletezte Holló Istvánné.

Több munkáltató is támogatja a gyermekek beiskolázását. Ennek köszönhetően a gyermekek szabadabban válogathatnak a különböző színű, formájú tanszerek között. A középiskolás korosztály a tanévkezdést követően szereti megvásárolni a tanszereket, akkor ugyanis már tudják milyen eszközökre lesz szükségük a tanév folyamán. A középiskolások szüleinek emellett a tankönyvek megvásárlása is plusz költségekkel jár.