A Föld világnapja alkalmából tartott előadást Fülep Teofil környezetvédelmi ökológus a Bajzában. Idén is a „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!” jelmondat köré fonódott az előadó mondanivalója.

A tudósklubot ezúttal Horváth Richárd polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az éghajlatváltozás helyi szinten is érzékelhető, így ennek megfelelően mindenkinek tennie kell környezete védelmének érdekében.

 

bajza_tudosklub_07

Fülep Teofil előadásában beszélt arról, hogy a Földünket milyen károsító tényezők tehetik tönkre. Többek között szó volt a levegőszennyezésről, amely a globális felmelegedés egyik okozója, a hulladékproblémákról, a közlekedési gondokról, az utakon megjelent járművek elterjedéséről és arról is, mi az amit mi tehetünk a fenntartható fejlődés érdekében, helyi szinten földünk megóvásáért.

– A háztartási hulladékok mennyiségét igyekezzünk csökkenteni, valamint a megmaradt szemetet szelektíven gyűjtsük. Helyi szinten lehetőleg gyalog vagy kerékpárral közlekedjünk. Ez nem csak Földünket védi, de az egészségünkre is jó hatással lehet – fogalmazott.

 

Magyarország a Föld világnapja mozgalomhoz 1990-ben csatlakozott és azóta is április 22-én az ország számos pontján tartanak előadásokat, hogy felhívják a figyelmet bolygónk és környezetünk védelmére.