Mézkülönlegességeket, kézzel készített ékszereket, fazekas termékeket és vászonból készült táskákat is vásárolhatnak azok, akik ellátogatnak a héten a Grassalkovich Művelődési Házba. Tavaszi Zsongás elnevezéssel nyílt kiállítás és vásár hétfőn, ahol különböző kézzel készült szépségápolási kelléket és megannyi dekorációs termékeket árulnak a helyi és környékbeli kézművesek. Horváth Richárd polgármester leszögezte: a helyi civilek üde színfoltjai a város életének, így nagy öröm, hogy a helyi kézművesek egyesület formájában szeretnék továbbfolytatni a munkájukat. Ez azt jelenti, hogy a településen élők egyre több programon vehetnek részt és mindenki megtalálhatja azt az elfoglaltságot, amivel szívesen foglalkozna. Poórné Mike Éva, a tárlat szervezője elmondta, a rendezvényt egyre nagyobb érdeklődés övezi, évről évre egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A kiállítók igyekeznek olyan árucikkeket bemutatni, amik egyediek ugyan, de a divatot is követik.­ – Táskakészítőként tavasszal főként pasztellszínekkel dolgozom, de idén a lila az évszak divatszíne, igyekszem ehhez mérten készíteni a darabokat. Szerencsére egyre többen nyitottak afelé, hogy minőségi anyagokból készült, allergénmentes árucikkeket vegyenek – fejtette ki.

A kiállítás és vásár lezárásaként szombaton a kiállítók egy kézműves foglalkozást tartanak, ahol különböző húsvéti dekorációkat készítenek. Az eseményre gyermekeket és szülőket is várnak.

Fotó: Albert Péter