Lelkes gazdik és kutyáik mérték össze tánctudásukat a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornatermében. Az I. Hatvani Dog Dancing Bajnokságra mintegy harminc versenyző nevezett, hogy megmutassa: az ő kedvence a legtehetségesebb táncos. Az indulók több számban is megmérettették magukat. Volt, ahol megszabott trükkök alapján kellett a koreográfiákat bemutatni, de akadt olyan versenyszám is, ahol a gazdikra bízták a választást. Juhász Anikó az esemény szervezője elmondta, hogy versenyre bárki nevezhetett kortól nemtől és kategóriától függetlenül.

– Nagy öröm számomra, hogy ennyien eljöttek az I. Hatvani Dog Dancing Bajnokságra. Azt hiszen bátran kijelenthetem, hogy nemzetközi viszonylatban is ismertekké váltunk, hiszen Szlovákiából is érkeztek versenyzők. – fogalmazott Anikó.

Buha Orsolya többször is színpadra lépett kutyáival. A lány elárulta, hogy sokat gyakorolnak és a betanulási időt befolyásolja az is, hogy mit vár el kedvenceitől.

A zsűrinek sem nem volt könnyű dolga, hiszen a gazdik és kedvenceik igen ötletes előadásokkal készültek. A zsűri elnöke elmondta, a pontozás során összetetten figyelik a produkciókat.

– Elsősorban művészi és technikai pontok alapján történik a bírálás. Ez azt jelenti, hogy figyeljük, mennyire dolgoznak együtt a zenére, mennyire szépen mutatják be azt az ötletet, amit kitaláltak. Ezen kívül pedig pontozzuk azt is, hogy a kutyák mennyire hallgatnak a hívószavakra – mondta Wilheim Fruzsina.

Azt pedig, hogy odafigyeléssel és törődéssel minden házőrzőt meg lehet tanítani táncolni hűen mutatja, hogy Pulik, Border colliek és Beaglek is egyaránt versenyeztek.