A vizek védelmét helyezte középpontba dr. Papp Mária egyetemi docens a Széchenyi István Római Katolikus Középiskolában tartott előadásában, amelyet a Széchenyi Zsigmond Könyvtár szervezett. Elmondta, hogy bár Magyarországon az ivóvíz minősége és mennyisége is jó, azonban nálunk is folyamatosan ügyelni kell környezetünkre, így a víz szennyezését és pazarlását is meg kell állítani.

– A legfontosabb az lenne, hogy egészen fiatalkortól tudatosítsuk a gyerekekben, hogy a víz a legfontosabb kincsünk. Ma még van elegendő vizünk, de azt meg is kell tartani, takarékosabban kell a vizet használni, fürdés, fogmosás és mosogatás közben is. Emellett a vízminőség megőrzésére is figyelni kell, így például nem ajánlott az olajat a lefolyóba önteni, hiszen nem tudják a szennyvíztisztítóban kellő mértékben megtisztítani – fejtette ki az előadó.

Magyarországon jó minőségű ivóvíz van, dr. Papp Mária ezek közül a Tata és Miskolc környéki vizeket emelte ki. Elmondta: más országokban nem ilyen szerencsések, éppen ezért a vízkészletek miatt később komolyabb konfliktusok is kialakulhatnak az államok között. Az előadó szerint azért is fontosak a víz világnapjához kapcsolódó rendezvények, mert ezek keretében tovább tudják erősíteni az emberekben a víz védelmét.