Nagykökényesen is hagyománya van az augusztusi vallási ünnepnek, Havas Boldogasszony búcsújának. A búcsú, mindig Isten kegyelmének a kiáradásáról szól, ahol a jelenlévők a kegyelem részesei lesznek.  A legenda szerint a 4. században egy római patrícius feleségével úgy döntött, hogy templomot épített Szűz Mária tiszteletére. Ezt követően álmukban megjelent számukra Jézus anyja, aki megjelölte a helyet is: oda kell építkezni, ahol havas lesz a táj a hőségben is.  Augusztus ötödikére pedig havazott.

Ez az ünnep a magyarok számára is kiemelten fontos, határon innen és túl is több településen tartják. Balogh Péter Piusz prédikációjában elmondta: ezen a búcsún Isten megtisztelő kegyelme nyilvánul meg, azt akarja, hogy amikor mi megbánjuk bűneinket ő megbocsájthasson nekünk. Ezen a napon Jézus és Mária kapcsolatát is ünnepeljük, valamint azt, hogy a Szűz Anya világra szülte Isten testté lett igéjét. A templombúcsú körmenettel zárult.