Kiskunlacházán rendezték meg a II. Országos Dog Dancing Bajnokságot. A Magyarországon is egyre elterjedtebb sportágra, idén közel hatvan versenyző nevezett, ahonnan a hatvani Juhász Anikó, és kutyája Izzy hozhatta el az elsőnek járó díjat.
Anikó elmondta, a Dog Dancing túlmutat a művészi értékelésen, hiszen a verseny alkalmával a zsűri, az állat és a gazdája közötti harmóniát is figyelembe veszi. Bár már napi fél óra edzéssel is szép eredményeket lehet elérni, egy-egy koreográfia pontos betanulása akár hónapokat is igénybe vehet- tette hozzá.

Jelenleg az Európai Bajnokságra készülnek, ahol egy balettgyakorlattal szeretnék megörvendeztetni a nézőket, és a pontozóbizottságot.

A hatvani lány állatok iránti szeretete, a munkájában is megmutatkozik. Izzy oktatása mellett kutya kozmetikusként, és kisállat fizioterapeutaként tevékenykedik.