A XVII. Európa-bajnoki és XIV. Nemzetközi Roncsderby utolsó napján már délelőtt elrajtoltak a versenyzők, vasárnap is különböző futamokban indultak a roncsautók. A gyorsasági, láncos, ütközéses mellett ismét volt könnyű építésű, szerelők és Trabant futam is. A Super 8-as ismét eseménydúsan telt, az autóknak úgy kellett megtenniük a nyolcasokat a pályán, hogy közben kikerülik egymást. A nők is a rajtvonalhoz álltak, nem kímélték autóikat és egymást sem, a győzelemért mindent megtettek a hölgyek. Márkus Alexandra szombaton első lett a futamban, vasárnap azonban nem volt ilyen szerencséje. – Minden autónk eléggé tönkrement, így nem volt mivel induljak. Végül kaptam egy kocsit, amiben nem volt rükverc, és nem lehetett kormányozni rendesen. Így sajnos a vasárnapi köröm nem sikerült olyan jól – mondta Alexandra.

Márkus Tibor elmondta: nagyon büszke az összes versenyzőre, hiszen mindenki kitett magáért a roncsderbyn. – Mindenki nagyon korrektül viselkedett a pályán, így nem is történt nagyobb baleset. Gyönyörű futamok voltak, mindenkire nagyon büszke vagyok. Jövőre lesz a huszonötödik roncsderbynk, arra még ennél is jobban rákészülünk – mondta.

A roncsderbyt idén is a rodeó zárta, a szabály szerint addig mennek a versenyzők, amíg csak egy roncsautó marad talpon. A futam végére szétszakadt a mezőny, így leintették a versenyt. Ezt követően újraindították a bent maradt három versenyzőt, közülük végül a Hatvan Bajnoka címet is elnyerő Kepes Tibor bizonyult a legjobbnak, így Hatvanban maradt a rodeókupa.